Nehéz összetettebb térszervezési feladatot elképzelni, mint egy iskoláét. Ráadásul nincs két egyforma iskola, hiszen változhatnak az igények az iskola régiója, fő feladata szerint, az iskolában folyó munka pedig eleve sokdimenziós, gyerekek és felnőttek is használják. Pedig a jövő iskoláiban úgy tűnik, átértelmeződik a tanulás. A finneknél függőágyban matekoznak a diákok, és az sem baj, ha a tanuló kibambul az ablakon. Magyarországon megvalósulhat ugyanez? Erről és az ideális iskolai terekről Dúll Andrea környezetpszichológust, az ELTE Pszichológiai Intézetének tanszékvezetőjét kérdeztük.
Az iskolák egyik fontos feladata felkészíteni a diákokat a munkaerőpiac, a munkahelyek elvárásaira. Igen ám, de maguk a munkahelyek is folyamatosan változnak, az irodák térszervezésében napról napra más a trend: pár éve az open office számított haladónak, ma az, ha van sok apró zug, tárgyaló, pihenőszoba. Követheti az iskolák térszervezése az irodai trendeket?
Azért az irodák dizájnját is érdemes volna kutatni, nem is feltétlenül csak tudományosan, mert sokszor ezek mögött azért inkább marketingszempontok vannak. Az irodai dolgozók gyakori véleménye szerint nem a csocsóasztal a lényeg, hanem az alapvető funkciók, a tiszta mosdók, a jó levegő, a jól felszerelt konyha megléte. Az iskolák egész térkoncepciójának is össze kellene hangolódnia a környezetével: a közterekkel, a közlekedéssel, a szórakozóhelyekkel, egyáltalán a 21. századi térhasználattal. Vizsgálatokra, kutatásokra volna szükség a tanulási koncepcióhoz illeszkedő terekről, a továbbtanulásról való gondolkodásról.
Dúll Andrea – Fotó: Tóth Balázs Fotóstúdió
Fejvadászok szerint a jövő legfontosabb képessége lesz a „komplex feladatok megoldása csoportosan”. Ehhez milyen térre van szükség?
Az emberi idegrendszer egyik legnagyobb kihívása a multitasking, több dologra figyelni egyszerre. Pszichológiailag tudjuk, hogy megosztott figyelem nincs, helyette több feladat közt iszonyú gyorsan vált a figyelem, ami kívülről úgy tűnik, mintha megosztaná valaki a figyelmét. Ez az egyik „megosztott figyelem”-lehetőség, a másik, amikor az egyik feladatvégzés automatikus, és valójában egy dologra összpontosít a tényleges, szándékos figyelem. Biológiailag az agy nem nagyon van felkészülve erre, ezzel együtt az új generációnál már azt látjuk, hogy lesz változás ebben a tekintetben, ami elképesztő, mert az evolúció üteméhez képest nagyon gyors változás. Tehát az új generáció már tudja a többfelé figyelést, de számukra is nagyon fárasztó. Ez a fárasztóság azonban nem tudatosul, hosszan lehet multitaskingolni, egy modern városi térben gyakorlatilag állandóan, viszont a környezet nagyon tudja segíteni, hogy a kapacitások visszatöltődjenek, munkahelyen, iskolában is.
Ehhez azok a terek jók, ahol
1., nagyon intenzív munka lehetséges, vagyis lehet egymást látni, jól látni: a megfelelő csoportos működéshez bizonyos pontokon látnom kell mindenkit, más pontokon csak azokat kell látnom, akikkel interakcióban vagyok. Ehhez meg kell tervezni az akusztikát, a mások testéből jövő hő, szagok „használatát”, de a legerősebb a látvány, amit ügyesen kell megkoreografálni.
2., Kellenek olyan pihenőterek is, ahol a gyerekek együtt vannak a többiekkel, de nincs aktív interakció.
3., Továbbá legyenek terek, ahol kisebb csoportokban lehet aktívan-passzívan pihenni,
4., és olyan is, ahol teljes kikapcsolódás lehetséges egyedül, például egy babzsákon ülve nézni a Dunát.
A Mosonmagyaróvári Piarista Iskolaközpont tervezésében Dúll Andrea is részt vett – Fotó: CAN Architects
Jóval nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az anyaghasználatra is. Magyar általános iskolában történt az előző tanév végén, hogy a tanterembe frissen beszerzett, rendkívül nehéz asztal sarkába beakadt a teremből kivonuló egyik diák kabátja; az asztal a gyerek lábára dőlt, akinek leszakadt egy körme, és erősen vérzett is. A tanuló teljesen vétlen volt. Ráadásul a nehéz asztal pont a könnyen átszervezhető, dinamikus terek ellen dolgozik, egy szem tanárnő nem tudja átpakolni, vagyis a balesetet leszámítva sem praktikus. Ugyanezen tanév után futott körbe a neten egy finn tanterem fotója, ahol mezítláb, függőágyban, bordásfalon ülnek a gyerekek matekórán.
Amikor betesznek egy bútormonstrumot az amúgy sem túl tágas osztályterembe, az egészen elképesztő. Nem lenne szabad csak úgy bemenni egy bútorboltba, és megvenni, ami épp kapható.
Egy ideális iskolában a gyerek ki tud húzódni a tanítási helyzetből: ha például félreül egy babzsákra, akkor passzív figyelemmel még mindig befogadhatja az órát, és nem fárad el – és ez nem luxus.
De persze ez iszonyúan komplex kérdés. A csapatmunka résznél említettem a munkatársam szagát, ami hülyeségnek tűnhet, de a bennünket körülvevő környezet a mikroszinttől kezdve – onnan, hogy a retinámon a pálcikákat meg a csapokat hogyan ingerli az okosképernyőről visszaverődő fény, amitől három perc alatt elfáradhat az agy – elkezd hatni ránk. Ugyanígy a testtartásnak is szerepe van, annak is, hogy hogyan kapom meg az információt, mennyire tudok figyelni, mennyire tudom optimálisan tölteni a figyelmemet az adott térben. Egy 45 perces óra elején és végén már nem igazán képes figyelni egy gyerek, és közben is elfárad, az pedig, hogy hogyan ütemezzük ezt a 45 percet, a környezet feltöltési lehetőségeitől is függ. A térszerkezetnél sem mindegy, hogy mit tudok csinálni a szünetben, hogyan jutok el wc-re, és milyen ingerek érnek odáig, hol tudok leülni a szünetben? Egy komplex feltételrendszere van annak, hogy a matematika vagy a történelem átmenjen, és ebben ott van a függönytől kezdve a visszaverődő fényen át a hőmérsékletig, a levegő iontartalmáig sokminden!
A gyerekközpontúság alapvető szempont mosonmagyaróvári iskolában – Fotó: CAN Architects
Egy szülő abban is bizonytalan lehet, hogy jó-e ha zöldre, valamilyen szép tájra néz az iskola? Amikor egy gyerek kibambul az ablakon, akkor simán elkalandozik, és csak testben van jele,n vagy kikapcsol és feltöltődik?
Az emberi agy konstruáló természetű, tehát a szakaszosan felvett információt értelemmel tudjuk kitölteni. Értelmetlen elvárni, hogy 45 percen át ugyanazon a szinten figyeljen egy gyerek, ha viszont egy szép tájra nézhet ki, azzal visszatöltődik a szándékos figyelme, és a következő tíz percben hatékonyan fog figyelni. Ha ez nincs, akkor lehet, hogy elvesztettük teljes 45 percre. Meg kell fontolni, milyen terek és kilátások legyenek. Fizikaórán vagy irodalmon kell a kilátás? És ha kell, milyen? Vízre nézzen, játszótérre, fákra? Mert a kilátást is meg lehet komponálni.
„A legtöbb fiatal számára az iskola nem otthonos, sőt sokan negatív tanulási környezetként élik meg. Az iskolák (...) egyoldalú képet nyújtanak a tanulásról, mint olyasvalamiről, ami csak az iskolában történik, elszakítva a való világtól, tantárgyakhoz és csengőkhöz igazítva” – idézi Charles Mojkowskit Ken Robinson a Kreatív iskolák című könyvében.
A világban a modern iskolakoncepciók — főleg a virtuális terek térhódításával — már nem ragaszkodnak az iskolaépülethez, és a tapasztalati tanulást is sok helyen alaposan végiggondolták.
Hol lehet megtanulni számolni? Bárhol. Minden helyszínt felhasználhatunk értelmesen, hogy ott átadjunk valamilyen tudást. A tanulás átértelmeződik, és nem csak iskolai ismeretszerzést jelent, hanem tapasztalatszerzést, amit mindenhol csinálunk.
Ez csomó módszertani problémát is felvet, mégis ez a jövő. Mert az már nagyon idejét múlt, hogy ül 30-40 gyerek, mint egy tojástartóban, és áll velük szemben a tanár, aki osztja az észt.
A tervezők az udvart tartják a Piarista Iskola szívének – Fotó: CAN Architects
Jellemzően egy mai iskola külső tere kimerül az iskolaudvarban, rajta egy lebetonozott sportpályával, ahol remekül lehet tanévnyitót, és ünnepségeket tartani. Milyen lenne a jövő iskolájának udvara?
Ha az én feladatom lenne, akkor biztosan nem egy udvart terveznék, hanem többet, ahol többfajta tevékenységet lehet végezni. Iskolánként végig kell gondolni ezt a térkontextust is, mert nagyon más térhasználatot akarhat mondjuk egy katolikus gimnázium, és egy Rogers iskola.
Biztosan csinálnék egy udvart, ahol lehet sportolni, mert a mai fiatalok nem sportolnak, de ezt remekül lehet ellenpontozni jó terekkel, például a street workout mintájára. Ha van ilyen, akkor a gyerekek odamennek, és oda sem figyelnek, csak mozognak.
Mindenképpen csinálnék más aktivitásra alkalmas tereket is, illetve kamaszos, tunyulós tereket, és olyat is, ahol a beérkezést kiemeljük. De a terek megváltoztatása mindig az iskolai protokoll megváltoztatását is kívánja, vagyis össze kell hangolni az időbeosztással, mert hiába csinálok egy remek étkezőt, ha 200 gyereknek van 10 perce ebédelni, abból nem lesz remek étkezés. Ugyanakkor a nulladik szempont a biztonság, de ez sem egyszerű. A kamaszoknál a privátszféra igénye sokkal erősebb, mint a kisebbeknél, de rájuk is figyelni kell. Az elbújós tereknek vannak korlátai náluk, viszont a komfortjukat meg jelentősen fokozza. Találni kell tehát egy okos térmegoldást. Egy merész példa: az állatkertben a gorillák egyik legnagyobb problémája, hogy állandóan látszanak, noha ezek a magasrendű emlősök már igénylik a privát szférát, és iszonyúan frusztrálja őket, hogy állandóan nézik őket. Ezért azt találták ki, hogy nem a majmot rejtik el a látogató elől, hanem a látogatót a majom elől. Ez az állatoknak megadja a komfortérzést, miközben az emberek is látnak majmot a pénzükért. Azért egy gimnazista esetében nyilván ez sem ilyen egyszerű, de lehetnek olyan térmegoldások, ahol a privátszféra-igény életkorhoz illeszkedve megvalósul, de a biztonság is adott.
Epilógus: noha – ahogy az interjú elején említettük – a kérdés rendkívül komplex, a gyakorlati példákat, lehetőségeket még hosszan tárgyalhatnánk a környezetpszichológussal, és más szakemberekkel, de talán fontosabb maga a szemlélet. Ha szabványosítható megoldások nincsenek is, a legapróbb részletekre is odafigyelő, a tereket, anyagokat, bútorokat, környezetet több szempontból átgondoló tervezés elengedhetetlen egy iskola esetében.
