Sikerkeresés – kudarckerülés

Mindannyian kíváncsian és a világra érdeklődő nyitottsággal születünk. Merészen, sőt kacagva tévedünk, hibázunk, elesünk, majd pedig felállunk. Ez az állapot azonban nem marad fenn örökké, ápolásra szorul. Ha valakit gyermekkorában sok kudarc és negatív behatás ér, akkor feltehetően félni fog attól, hogy ez ismét előfordul vele, hogy esetleg ismét nevetségessé válik.

Az iskola az első olyan intézmény életünk során, ahol a teljesítmény soha nem látott elvárássá válik (válhat) számunkra. Van, aki könnyedén veszi az akadályokat, akár szeretem, akár nem-szeretem feladatokról van szó, míg mások legszívesebben inkább elkerülnék a kihívásokat. Miért sarkallja az egyik embert a siker elérése, míg a másikat a kudarc elkerülése? Egyáltalán van-e összefüggés a gyermekkori nevelés és a felnőttkori teljesítménymotiváció jellegzetességei között?

Minden feladatvégzésünk mögött valamilyen (külső vagy belső) motiváció áll, ami kihat teljesítményünkre, céljaink elérésére. Mindegy, hogy egy iskolai dolgozatra való felkészülésről van szó, vagy egy munkahelyi projektfeladatról, netán magáról a gyereknevelésről. Olyan helyzetben, amelyben a cél elérése bizonytalan, két ellentétes motívum jelenhet meg: az egyik a siker elérésének, a másik a kudarc elkerülésének vágya.

Sikerorientáltnak az a személy tekinthető, aki olyan feladatokat választ, amelyekben képességeihez mérten reális számára a kitűzött cél, noha a siker előre nem garantálható, tehát benne van ez a bizonytalansági tényező. A sikerorientált nem élvezi a számára túl könnyű vagy a túl nehéz feladatokat, hiszen nem igazán teheti próbára képességeit. Éppen ezért a közepes nehézségű kihívásokban leli igazán örömét. Az ilyen embert nagyfokú kitartás és küzdeni tudás jellemzi. A kudarcot nem szereti, ám különösképp nem is tart tőle, pozitív módon viszonyul a feladatokhoz, igényszintje magas. A sikerkereső egyének hajalmosabbak a sikert saját képességeiknek, míg a kudarcot az erőfeszítésük elégtelenségének tekinteni. Tanulás és munka során a győzelmet a kihíváshoz hasonlóan élvezik, és ha negatív behatás éri őket, annak nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget, sokszor figyelmetlenséggel vagy egyéb külső körülménnyel magyarázzák.

A kudarckerülő személy mivel nem bízik önmagában, gyakran szorong. Ha kudarc éri, azt saját képességeinek hiányaként fogja fel. Ha nehéz feladattal találja magát szembe, szívesebben marad távol a kudarc lehetőségétől, ezért hamar föladja a küzdelmet. A sikert szerencsének gondolja, nem hiszi el, hogy ő maga képes lenne rá. Éppen ezért vagy nagyon könnyű, vagy túlontúl nehéz feladatot választ. Ha a könnyű teljesítéséről van szó, akkor a siker garantált. A képességeit meghaladó feladatnál a felsülést pedig nem kudarcként könyveli el, hiszen a nehézségi fokból adódóan az a feladat biztosan mások számára is nehéznek bizonyult volna, így alapvetően nincs miért szégyenkeznie.

Hogy inkább melyik típusba tartozik valaki, azt nagy mértékben befolyásolja a szocializációja, a nevelés és a környezeti hatások, amelyeket szülőként már iskoláskor előtt megalapozunk. Stabil önbizalommal, önértékeléssel bíró gyermekeket úgy nevelhetünk fel, ha szülőként, pedagógusként gyakran bátorítjuk a gyerek cselekedeteit, viselkedését (nem pedig a személyiségét). Óvó-védő burok és állandó féltés helyett azt is megbeszéljük vele, hogy tévedni, hibázni szabad, abból tanulni pedig szinte kötelező. Ha közvetlenül sok pozitív visszajelzésben (ölelés, puszi, vállon veregetés, építő beszélgetés) részesítjük, akkor hozzájárulunk ahhoz, hogy gyermek motivált, kitartó és küzdeni tudó felnőtté váljék.

Azokban az esetekben, amikor elvárásainknak megfelelően teljesítünk valamit, ha legyőzünk egy-egy akadályt, akkor boldogságot élünk át. A sikerélménnyel pedig önmagunkat erősítjük. Az is elfordulhat, hogy a kudarckerülő lényegesen jobb képességek birtokában van, mint a sikerorientált, ám ez mégsem tükröződik a végeredményen. Ennek oka a stresszben keresendő. Hiába a megfelelő tudás, ha a szorongás mértéke elér egy szintet, az visszaveti a teljesítményt is. A sikerkereső személynél éppen ellenkezőleg történik, őt felpörgeti a feladattal járó feszültség.

Ha a szülő és az iskola arra nevel, hogy a tanulás szerethető dolog, amitől nem kell tartani, amelyben sikereket lehet szerezni, a kudarcokat pedig ki lehet javítani különösebb lelki megaláztatások nélkül is, sőt lehet játék a tanulás vért izzadás helyett, akkor a diák kedvét fogja lelni benne. Ha a gyermek szeretetet, támogatást, elismerést és segítséget kap az őt nevelőktől és az őt tanítóktól, akkor önbizalma egészséges módon képes fejlődni, és ennek fényében bátran mer majd felelni az elébe kerülő kihívásokra.

Tanulható-a a sikerorientáltság? A pszichológusok azon a véleményen vannak, mindaz, ami tanult (vagyis a szocializáció során szerzett) képesség, az meg is változtatható. Önbizalom erősítő tréningek, személyiségfejlesztő képzések, könyvek, előadások állnak ma már az egészen ifjú tizenévesek segítségére. A legtöbb saját magunkon múlik.

Mi jellemzi a gyereket a sikerorientáció és a kudarcok elkerülése szempontjából?

Kérjük, hogy jelöld meg, illenek-e rád az alábbi kijelentések attól függően, hogy kedvelt feladatot, tevékenységet vagy nem kedvelt feladatot, tevékenységet végzel. Ha igaz rád a mondat, írj a vonalra egy I betűt, ha nem igaz, írj a vonalra egy N betűt.

Kedvelt
feladat
Nem
kedvelt
feladat
1. Ha kudarc ér ezzel a tevékenységemmel kapcsolatban, akkor egészen elmegy tőle a kedvem.
2. Ha kudarc ér ezzel a tevékenységemmel kapcsolatban, akkor úgy elmegy tőle a kedvem, hogy szinte örökre feladnám a vele való foglalkozást.
3. általában kitartóan csinálom, és ha úgy látom jónak, akkor taktikát, módszert változtatok.
4. Talán azt nem szeretem benne, hogy közben nem használhatom igazán az ügyességemet, az eszemet, az erőmet.
5. Azonnal belekezdek.
6. Tartok a sikertelenségtől, ezért alaposan felkészülök, és nagyon figyelek.
7. Olykor kitartó vagyok, és taktikát vagy módszert változtatni nem szoktam.
8. Könnyen félbehagyom és elfelejtkezem róla.
9. Hamar letörök.
10. Szeretek közben új fogásokat (új megoldási módokat, új dolgokat) kitalálni.
11. Ha lehet, szívesen versenyzem ebben mással.
12. Nem szívesen versenyzem, mert arra figyelek, amit csinálok, és nem igazán érdekel ilyenkor a versenyzés.
13. Könnyen félbehagyom, de visszatérek rá. és előbb-utóbb befejezem.
14. Ha valami nem sikerül, akkor addig próbálkozom, töprengek, amíg rá nem jövök, hogy hol rontottam el.
15. Addig nem szoktam belekezdeni, amíg valaki nem bíztat, vagy nem noszogat.
16. Inkább akkor szeretem csinálni, ha elsősorban rajtam múlik, hogy mi lesz belőle.
17. Nem szívesen versenyzem közben másokkal, mert félek a vereségtől.
18. Azt szeretem benne, hogy használhatom közben az eszemet, az erőmet, az ügyességemet.
19. Nem szoktam új dolgokat, új fogást, új módszert találni.
20. Ha közben valami nem sikerül, akkor nem szoktam töprengeni azon, hogy vajon hol rontottam el, hanem még nehezebb feladatba kezdek.
21. Félek a sikertelenségtől, ezért igyekszem rá sem gondolni, amíg a körmömre nem ég a munka.
22. Akkor szeretem inkább csinálni, ha a végeredmény előre tudható.

Szempontok az értékeléshez

  1. Összegezzük a sikerkeresést és a kudarckerülést jelző állításokra vonatkozó „Igen”-eket külön a kedvelt és a nem kedvelt tevékenységek területén!
  1. Sikerkereső (ha „I” van az állítás mellett): 3, 4, 5, 6, 10, 11, 12, 13, 14, 16, 18
  2. Kudarckerülő (ha „I” van az állítás mellett): 1, 2, 7, 8, 9, 15, 17, 19, 20, 21, 22
  1. Ha a kedvelt tevékenységek oszlopában kilenc, vagy 9-nél több az „I” betűk száma, akkor a – a vizsgálat alapján – a kedvelt tevékenységeknél a sikerorientáció jellemző a gyerekre.
  2. Ha a nem kedvelt tevékenységek oszlopában 7 vagy hétnél több „I” jelzés szerepel, akkor a gyerekre a – a vizsgálat szerint – a nem kedvelt tevékenységeknél is a sikerkeresés jellemző.
  3. Beszélgessünk a gyerekkel az eredményekről! Kérjük meg, mondja el, mely állítások voltak számára a legérdekesebbek, és a legkönnyebben vagy a legnehezebben eldönthetők!
  4. Beszélgessünk a gyerekkel arról, milyen helyzetek, élmények jutnak eszébe, amikor nagyon bízott önmagában, a siker reményében kitartóan foglalkozott valamivel, és mely helyzetekre emlékszik, amikor már az indulásnál úgy érezte, hogy a dolog nem sikerül, kudarc lesz a vége.
  5. Gondoljuk át, mi lehet a kifejezetten kudarckerülő gyerek esetében a beállítódás háttere!
  6. Gondoljuk át, mit lehetne tenni, hogy a döntően kudarckerülő gyermek önbizalma, önértékelése kissé kedvezőbb legyen!

A teszt forrása: Kósáné Ormai Vera: A mi iskolánk. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2010., 424–426.

A cikket összeállította: Szarka Emese