Gundel: Az iskola csak az alapokat tudja letenni, az utakat tudja kijelölni

A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Szakképző Iskolája igazgatójával, Kóbor Zoltánnal arról beszélgettünk, milyen pedagógiai és szakmai munka biztosítja az intézmény vezető helyét a vendéglátóipari és turisztikai szakgimnáziumok között. És azt is elárulja, hogy ő maga mekkora séf.

Új nevet kapott az intézmény, ez más változással is jár?

Igen, mert az eddigi szakképzési centrumból átkerültünk a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum intézményei közé. Eddig egy szakmailag többé-kevésbé tiszta centrumban voltunk, ahol a problémák is közösek voltak. Most egy olyan képzési centrumhoz tartozunk, ahol rajtunk kívül még sok szakterület, építészet, faipar, építőipar, ruhatervezők, az aranyművesektől kezdve többfajta kézműves szakma is képviselteti magát a maga problémáival. De talán erőssége lesz a sokfélesége. Én éppen azt várom ettől a csatlakozástól, hogy új impulzusokat kapunk, új dolgokat tanulunk, ezért nagyon jó szívvel csatlakozunk. Budapesten kívül a centrumok eleve színesek, mert területi alapon szerveződnek, tehát ott nem léteznek szakmai szempontú tömörülések. Ez most Budapesten is változik.

Hány tanulójuk van jelenleg?

Körülbelül 1300 tanulónk van, elég nagy iskola vagyunk, talán az egyik legnagyobb az országban. De csökken a tanulólétszámunk, mert tudatosan szűkítjük a kereteket. Az ok az épület és annak romló műszaki állapota. Aki bejön hozzánk, az épületet látva úgy érzi, hogy a ’70-es évekbe került. Aztán amikor a szakmai képzésünkkel szembesül, akkor újra visszajut a XXI. századba, mert nagyon igyekszünk lépést tartani a legmodernebb technológiákkal, a legújabb trendekkel. Ez a kettősség adja az iskola lényegét: nagyon erősen támaszkodunk a hagyományainkra, miközben állandóan meg is tudunk újulni. Iskolánk adott az országnak Michelin csillagos séfet, a mostanában népszerűbb éttermek vezetői közül sokan nálunk végeztek. De büszke lehetek az itt tanító szakemberekre is: a 116 pedagógus kollégám közel negyede az iskola diákja volt. Fontos értékmérő számunkra az is, hogy generációk hozzák vissza a gyerekeiket hozzánk tanulni. Ha a szülő úgy érezte, hogy ő kapott valamit az intézménytől, akkor bízik bennünk, és beíratja hozzánk legféltettebb kincsét, a gyermekét.

Az iskola csak az alapokat tudja letenni, az utakat tudja kijelölni

A szakmai képzésben mi az iskola erőssége?

A szakképzésnek kettős célja van. Egyrészt, felelünk a családoknak a gyerekek egyéni képzéséért, azért, hogy minél teljesebb személyiséggé tudjuk formálni őket. Ugyanakkor felelünk a gazdaságnak is, aki megrendelőként megfelelő munkavállalókat szeretne tőlünk kapni. A gazdaság pedig nagyon régóta azt közvetíti felénk, hogy nem elsősorban arra van szükség, hogy a szakma kismesterei legyenek a gyerekek, mert annyira specializálódik a mi szakmánk, hogy csak alapokat tud az iskola megtanítani. Az egyes cégek saját belső rendszere is rendkívül eltérő egymástól. Az viszont alap, hogy képesek akarjanak és képesek legyenek alkalmazkodni, legyen meg erre a motivációjuk. A másik pedig a nemzetközi térben való mozgás, az idegen nyelven való kommunikáció fontossága. Ezért nálunk is kiemelt projekt a nyelvi képzés. Angol, német két tannyelvű képzésünk van, nyelvi előkészítő osztályaink. Régen a francia volt a vendéglátás nyelve, aztán a német lett az uralkodó, most viszont már az angol. Úgyhogy mi erősen küzdünk azért, hogy – noha a kerettanterv nem teszi egyértelműen lehetővé –, két idegen nyelvet tudjunk tanítani a gyerekeknek. Az angolt mint főnyelvet, mellette vagy a németet, vagy a franciát, esetleg az oroszt vagy más nyelvet. Fontos még az informatikai jártasság is, hiszen ma már a konyha is tele van számítógépekkel. Óriási a fejlődés ezen a téren, ezért az iskola feladata támogatókat szerezni. Jelen pillanatban közel 230 szerződött partnerünk van, akiknél a tanulóink szakmai gyakorlatot végeznek, akik támogatják a munkánkat akár az ERASMUS projekt keretében, akár csak egy közös rendezvény erejéig. Nélkülük nem tudnánk tartani a lépést.

A szakmai képzés mellett milyen hozzáadott pedagógiai értékkel dolgoznak?

Magas a túljelentkezés, bőséggel válogatunk a hozzánk jelentkező gyerekekből. Pedagógiailag az a nagy feladat, hogy a képzés során két nagyon eltérő tanulói rétegre is oda tudjunk figyelni. Az egyik a tehetségesek csoportja, akiknek meg kell adni azt a lehetőséget, hogy kibontakozhassanak. De vannak olyanok is, akiknek szükségük van felzárkóztatásra, valamilyen segítségre, plusz támogatásra. Nálunk ez a két rendszer elég jól működik. Van tehetségpont az iskolában, egy iroda, ahol a kollégák azon dolgoznak, hogy a tehetségesek számára plusz lehetőségeket biztosítsanak szereplés, versenyeztetés, extra képzések révén. Ugyanakkor a fejlesztőmunkáról is gondoskodunk, az iskolának van saját pszichológusa, fejlesztőpedagógusa, szociális munkása, egy elég jól kiépített ifjúságvédelmi hálózata. Tehát nemcsak fölül kell szárnyalni, hanem alul is meg kell tartani a gyerekeket. Valós probléma, hogy egyre több tanuló hullik ki a rendszerből, ha nem kapnak extra segítséget tanulásban, szociális helyzetben, vagy csak személyes kapcsolattartásban. Mert néha csak annyi kell, legyen kihez fordulni, a gyerek beszélhessen valakivel a problémájáról és tanácsot kapjon.

Az iskola csak az alapokat tudja letenni, az utakat tudja kijelölni

Mennyire fontos a szülőkkel való kapcsolattartás?

Nagyon, de az utóbbi években egyre inkább azt tapasztalom, hogy jelentősen visszaesett a szülői érdeklődés, így azonban az információk átadása is nehezebb. Ezért több szülőtámogató kezdeményezést is elindítottunk, ami úgy látszik, működik:

  • Arra bátorítom az osztályfőnök kollégákat, hogy a közösségi hálón zárt csoportokat hozzanak létre a szülők részére is, ahol közvetlenül egymással, illetve a tanárokkal tudnak kommunikálni, anélkül hogy a vezetők vagy a diákok látnák. Beszéljék meg a közös dolgaikat. Nyilván nem minden közösségben működik, és sok múlik azon, hogy az osztályfőnök mennyire agilis.
  • A másik módszerre viszont nekem mint az iskola vezetőjének van szükségem, hogy személyesen többet találkozzak a szülőkkel. Bevezettük, hogy az általános fogadóórák előtt egy-két órában egyeztetek az osztályok által delegált szülőkkel, és megbeszéljük a problémákat. Tulajdonképpen ez egy nyitott szülői fórum.
  • Ezenkívül az interneten is megírhatják a problémájukat a szülők, és garantáljuk, hogy 48 órán belül válaszol az illetékes kolléga. Aki egyébként jellemzően én szoktam lenni, mert kedvelem is ezt a fajta kommunikációt a szülőkkel. Nem baj, ha a szülő leírja azt, hogy problémája van, mert az illető tanár mondjuk, nem javította ki időre a dolgozatot, akkor én utána tudok járni, rá tudok kérdezni, mi volt az oka stb.
  • Sokszor megoldást jelentenek a mediációs technikák is. Az iskolánkban van 3 szakképzett mediátor pedagógus, és a segítségükkel igyekszünk rendezni vitás helyzeteket akár diák-diák, akár diák-tanár, akár tanár-tanár között. Úgy látom, hogy négy esetből háromszor a mediáció nyugvópontra juttat egy konfliktust.

Az önök számára milyen az ideális végzős diák? Ki az igazi gundeles?

Azt hiszem, hogy 5 szó köré tudnám rendezni a dolgot.

  • Az ideális végzős elkötelezett a szakmája iránt, és szereti azt, amibe az iskola után fog.
  • A mi szakmánkban nagyon-nagyon fontosnak tartom, hogy az ember érdeklődő legyen, kíváncsi legyen a világra, és akarja megérteni a működését. Bíró Lajos szokta mondani – aki eléggé megosztó személyiség a vendéglátásban, de nagyon büszkék vagyunk rá –, hogy ő 14 éves kora óta csak szakirodalmat olvas, és még mindig azt gondolja, hogy nem tud mindent a szakmájáról. Noha most már jócskán elmúlt 60 éves, milyen hírneve van, de ő még mindig tanul és tanul. Na, ezt a fajta elszántságot szeretném én látni egy végzős diákon.
  • Harmadik helyre egy manapság mellőzött fogalmat tennék, a fegyelmet. Azt gondolom, hogy a diákoknak nagyon fontos lenne önfegyelmet tanulni. Belátni azt, hogy bizonyos helyzetekben kontrollálniuk kell magukat. Ismerniük kell a határaikat, hogy milyen következményekkel járhatnak a tetteik.
  • Elengedhetetlen az is, hogy a diák tisztelje azt, ahonnan jött. Tisztelje a családi hagyományait, az iskola hagyományait, a szakma hagyományait. Ezek nélkül soha nem válhat teljes értékű emberré.
  • És végül akarjon mindig megújulni. Egyik Bocuse d’Oron versenyző tanítványunk fogalmazta meg nemrég egy interjú első mondatában, amin első olvasatra felháborodtam, hogy ő az iskolában nem tanult semmit, majd következett a második mondat: „Mert amikor elhagytam az iskolát, nekem mindent újra kellett tanulni”. És igaza volt. Rá kellett jönnöm, hogy kell ez a megújulási igény, mert az iskola csak az alapokat tudja letenni, az utakat tudja kijelölni.

Az iskola csak az alapokat tudja letenni, az utakat tudja kijelölni

A végére engedjen meg egy személyes kérdést. A Gundel igazgatójaként bizonyára tud főzni, és jól. Ugye?

  •  Nekem abban van két évtizedes vezetői tapasztalatom, hogy hogyan feleljek a pedagógiai részért, a szervezettségért, hogy minden feltétel adott legyen a munkához. A szakmai kérdések az iskola szakmai vezetője alá tartoznak, isten őrizz, hogy én abba beleavatkozzak. Ezért nem tudok főzni se. Az ország legjobb szakácsai főznek a tanműhelyben, otthon a konyhában pedig a feleségem remekel.