Mennyire lehet egy műszaki szakgimnázium gyerekcentrikus?

Bemutatkozik a Bolyai János Szakgimnázium

Mennyire lehet liberális az az iskola, ahova ötszáz fiú tanuló jár, és csupán négy lány? Van-e megtartó ereje annak, ha valaki bolyais diáknak mondhatja magát? Az igazgatóval és tantestületének tagjaival arról beszélgettünk, a Bolyaiban ki mire lehet a legbüszkébb?

Igazgatóként biztos sok eredményt fel lehetne sorolni, amire a budapesti Bolyai János Műszaki Szakgimnázium büszke lehet: az érettségin elért nagyon jó tanulmányi eredményektől kezdve a lemorzsolódás elhanyagolható mértékéig, hiszen a középiskolák rangsorában sem véletlenül végeztek az élen a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum iskolái között. Ebben a középiskolában azonban arra a legbüszkébbek, hogy közösséget építenek, mert sokat foglalkoznak a gyerekekkel tanórákon kívül is. Pedig nincs könnyű dolguk, az iskola férőhelyei száz százalékban beteltek, 18 osztályban tanulnak a gyerekek, magas, néhol 34 fős osztálylétszámokkal.

Mennyire lehet egy műszaki szakgimnázium gyerekcentrikus?

Alapvetés a nálunk dolgozó tanárkollégák mindegyikénél, hogy nem kizárólag a tanórai munka áll a figyelmük középpontjában – avat be a részletekbe Király László igazgató. - Azt már régóta tudjuk, hogy ha jól érzi magát nálunk egy gyerek, akkor jobb tanulmányi eredményt is ér el. Épp ezért meg is teszünk mindent, hogy ezt a jó közérzetet kialakítsuk, fenntartsuk, ami látszólag könnyen megy, de nagyon sok tanári pluszmunka, nagyon sok szervezési feladat áll mögötte.

Hogyan kell elérni, hogy a gyerek jól érezze magát a suliban?

A titok az élénk iskolai élet – meséli Szűcs Hajnalka, nevelési igazgatóhelyettes. A Bolyaiban a gyerekek szeretik, hogy sok terület van a szakmán kívül, ahol jól érezhetik magukat. Szinte egymást érik az iskolai programok, a délutáni események. Sok közismereti versenyt szervezünk, nagyon népszerű a regényismereti, a versmondó verseny.

Sok közismereti versenyt szervezünk, nagyon népszerű a regényismereti, a versmondó verseny.
De az iskola falain túlra is igyekszünk vinni a gyerekeket. Legutóbb a Határtalanul program keretében Erdélybe utaztunk hat napra, de az Erasmus programnak köszönhetően öt osztály közreműködésével Dániában is jártunk.

Mennyire kapnak önállóságot a diákok, ha ők szeretnének valamilyen programot megszervezni?

Mi támogatjuk a diákjainkat, szeretjük, hogy aktív a diákélet is. Ebben nagy szerepe van az Iskolai Diákbizottságnak, ahova minden egyes osztály egy-két tagot választ. A bizottságnak van elnöke, titkára, tehát komplett kis szervezetként működik 25-30 fővel. A Diákbizottság szervezi augusztusban a háromnapos gólyatábort, a bolyai-napot névadónk születésének évfordulóján, vagy a gólyabált, ahol a diákok adják a büfét, a biztonsági szolgálatot, ők szervezik a diszkót is. A bulira a közelben működő Modell Divatiskola nagy számban lányokból álló kezdő évfolyamát is meghívjuk.

De számunkra a gyerekek őszinte véleménye is fontos. Ezért működik az iskolában egy nagyon átfogó, számítógépes felmérés, amelyen a gyerekek minden év végén visszajelezhetnek a tanárok munkájával kapcsolatban. Adhatnak értékelést, megfogalmazhatnak tanácsokat, kéréseket, amelyet a tanárok is megkapnak. Szerintünk attól jó egy iskola, hogy mindenki, aki benne van, érdekelt ebben. Egymásnak tudunk adni visszajelzéseket, hogy még jobb legyen.

Mennyire lehet egy műszaki szakgimnázium gyerekcentrikus?

A szülők mennyire támogatják a gyerekek iskolán kívüli programjait?

Figyelünk arra is, hogy a szülők se szoruljanak ki a közösségünkből – folytatja az igazgatóhelyettes. A Bolyai Gálát minden év februárjában elsősorban a szülőknek szervezzük. Ilyenkor alkalmuk van a gyerekeiket más oldalról is látni, megismerni, ugyanis a diákok adják a programot: ez lehet egy vers, mutattak már be színdarabot is a gyerekek, mindig van közös zenélés.

Mennyire lehet egy műszaki szakgimnázium gyerekcentrikus?

A kecskék tehát jól laknak, de megmarad a káposzta is? Ennyi színes tanórán kívüli program mellett a gyerekek nem igénylik, hogy a szakmai órák is izgalmasak legyenek?

Erre is van jó megoldásunk – válaszol az igazgató. - A cél az, hogy a gyerekeink ne mindig csak olyan helyzetben találják magukat, amikor iskolai keretek között, a tanár mondja meg nekik, hogy mit csináljanak, hanem lehetőségük van kipróbálni, milyen az, amikor teljesen rajtuk múlik a siker. És amikor magukat teljesen hétköznapinak gondolt srácok lenyűgözően összetett és bonyolult feladatokat tesznek le az asztalra, akkor értük el a célunkat. Mert a gyerek saját maga rádöbben, mennyit is ér, mennyi mindent is tud. Sokszor ez billenti át a gyerekeket, és teszi őket még elkötelezettebbé a szakmájuk iránt.

Mennyire lehet egy műszaki szakgimnázium gyerekcentrikus?  Bemutatkozik a Bolyai

A „Projektek bemutatója” névre hallgató eseményünk ennek jó példája. A végzősök 11.év végén kiválasztanak maguknak egy egyéni szakmai feladatot, majd 12. év első félévében megvalósítják. Konzulens tanár segíti mindenki  munkáját. Ez vagy egy kézzel fogható tárgy, eszköz lesz a végén, vagy egy számítógéppel írt program. Fontos, hogy a téma itt nem kötelezően, a tanterv által előírt, hanem a diákok szabadon választják, ki-ki a maga érdeklődési körének megfelelően, amelyben minden munkafolyamatot maguknak a diákoknak kell megcsinálni, végig vinni.

A projekt befejezéseként ünnepélyes keretek között mutathatják be a gyerekek a saját projektjeiket egymásnak és a tizenegyedikeseknek. Elegánsan felöltöznek, prezentációt készítenek. A koronát az teszi fel az egészre, hogy a legjobban készült munkákból kiállítást szervezünk, amelyet aztán a szülők is megnézhetnek. És miközben a gyerekek örömmel mutatják be a munkáikat, hogyan mozog, pörög, csillog-villog, forog a szerkezet, mindenki büszke lehet, a gyerek, a tanár, a szülő.

  • Ha ennyire hisznek a közösség építő erejében, mennyire fontosak a szakmai versenyek?

A gyerekekben a szakmai elhivatottságot nagyon erősítik a szakmai versenyek - folytatja Tóthné Jachimovits Magda gyakorlati oktatásvezető.

  • A Magyarok a Marson országos robotépítő-vetélkedőn, ahol egyetemi csapatok is vannak az indulók között, alkalmanként milliós költségvetéssel, 2018-ban a Bolyaisok csapata nyert az általuk épített robottal. A csapat három jelenlegi diákunkból, és már végzett, azóta egyetemista, egykori bolyais diákokból szerveződött össze.
    Mennyire lehet egy műszaki szakgimnázium gyerekcentrikus?  Bemutatkozik a Bolyai
  • Indulnak a „Működj” versenyen, melyet a Magyar Elektrotechnikai Egyesület hirdet meg alkotószellemű műszaki középiskolások számára. Ezen legutóbb az elektromos gördeszka ötletével indult egy tanulónk. De ott vagyunk a Pattantyús Országos Számítógépes Nyomtatott Áramkör Tervező Versenyen is.
    Mennyire lehet egy műszaki szakgimnázium gyerekcentrikus?  Bemutatkozik a Bolyai
  • A tavalyi évben a mi iskolánk szervezte, idén résztvevőként voltunk jelen a Nemzetközi Komplex Elektrotechnika Versenyen, amelyet a határon túli, magyar nyelven oktató négy meghívott szakképző intézmények 11-12. évfolyamos tanulói számára hirdetnek-hirdetünk meg minden évben.
  • A Bolyai iskolák találkozóján szintén minden évben részt veszünk. A Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák szövetségébe 9 magyar iskola tartozik, ebből 3 határon túli középiskola. Minden évben más-más iskola a szervező. A rendezvény amellett, hogy a Bolyai-identitást erősíti, segít megismerni egymás kultúráját, életét, környezetét.
  • Azzal is a mi iskolánk büszkélkedhet, hogy a „Mi a pálya” műszaki pályaválasztási fesztiválon a mi iskolánk tanulói adják a diáksegítőket. Először minket kértek fel, és annyira elégedettek voltak velünk, hogy már minden évben minket hívnak.
  • Szakmai életpályaépítés napja: óriási, egész napos program. Sok céget hívunk ide el, és ők bemutatkoznak, és a gyerekeknek próbálnak kedvet csinálni a szakmához. Ezek közül a cégek közül soknak a vezetője, vezető beosztású szakembere maga is bolyais volt egykor.
  • Önkéntes munkát a mi iskolánkban már akkor végeztek a diákok, amikor ez még nemhogy nem volt kötelező, de szó sem volt róla. A Bolyaiban ez már akkor fontos volt, és azóta is szervezünk ilyen témájú workshopot: meghívunk jó néhány civil szervezetet, akiknek a munkáját a gyerekek megismerhetik, és eldönthetik, milyen programokban szeretnének részt venni. Fedezzék fel, mihez lenne kedvük. Ne arról szóljon, hogy kötelező valamiben részt venni, hanem találja meg benne magát a gyerek, olyan program legyen, amit élvezettel csinál. És hogy megcsinálják, azt az is mutatja, hogy amikor már rég túl vannak az 50 kötelező óra teljesítésén, még azután is folytatják, mennek.

Mennyire tartják szigorúnak az iskola rendjét, a tanárokat, a szabályokat?kérdezem befejezésképpen az igazgató urat.

A Bolyai egy konzervatív iskola a szónak a klasszikus értelmében. De ez csak annyit jelent, hogy bennünk van egy tartás, nálunk vannak még olyan alapelvek, amelyeket igyekszünk betartani és betartatni. De ezzel jól megfér a barátságosság, a gyerekközpontúság.