Diszlexiás kisgyerekből cégvezető

Gáborról gyerekkorában hamar kiderült, hogy diszlexiás, de a matematikában, a számok világában otthon érezte magát. Tanárként végzett, de az informatika „beszippantotta”, és a szamárlétrát végigjárva ma már egy informatikai cég vezetőségének tagja. Arról beszélgettünk vele, diszesként mennyire volt nehéz boldogulnia, hogyan emlékszik vissza a pályája indulására.

Dixlesziás kisgyerekből cégvezető

Mi akartál lenni tizenévesen?

Három pálya érdekelt a gimi végén: a színművészet, az informatikus programozó, illetve a matek tanár.  Végül a matematika tanári szakot választottam. Részben a gyerekek miatt, részben mert a matematika olyan tárgy, amiben nem annyira kritikus az írás-olvasási nehézség.

Már egészen fiatalon sokat foglalkoztam gyerekekkel, nyári táboroztatásban 15 évet töltöttem el. Ott azt tapasztaltam, hogy ha az ember elég szeretet, türelmet és időt szán a gyerekekre, ahogy ezt édesanyámtól is tanultam, akkor annak mindig jó eredménye lesz. Ez nem olyasmi, ami vagy sikerül, vagy nem, hanem ez biztos, hogy jó eredményt hoz mindig. Nyilván nem minden gyerek szereti meg az adott tanárt, de ha egy csoport többsége igen, akkor a maradék is elkezd figyelni. Azt gondolom, hogy minden gyerek megérdemli az egyenlő bánásmódot, és láttam, hogy nagyon rossz irányba mennek a dolgok az oktatás-képzés terültén, és szerettem volna ezen változtatni. Meg akartam váltani a világot.

Milyen tanuló voltál az általános iskolában?

Nekem a nyelvvel, az olvasástanulással kapcsolatban voltak nehézségeim, és erősen diszlexiás voltam. Észrevettem magamon azt, hogy nem tud olyan gyorsan mozogni a szemem, mint amilyen gyorsan az agyam felfogja a dolgokat, ezért gyakran összekeverednek, összefolynak előttem a szavak betűi.

Az általánosban hármas-négyes tanuló voltam, de főként a szüleim erőfeszítéseinek köszönhetően. Édesanyám minden nap leült velem tanulni és együtt olvasta velem a tananyagot, vagy a kötelező olvasmányokat. Nem volt semmilyen plusz fejlesztés, csak együtttanulás. Aztán idővel fejlődtem, egyre jobban ment egyedül is az olvasás és az írás is. Már egyedül el tudtam olvasni egy egész könyvet. Nyilván voltak közben nehézségek, lázadtam, egy kamasz dühét gondolom, nem kell bemutatnom…, de édesanyám a végtelen türelmével és pedagógiai érzékével lenyelte ezt. Csak ez segített: a szeretet, a türelem és az idő, amit nekem szentelt.

A szüleim nem engedték, hogy a diszlexiám miatt felmentsenek az iskolában, tehát az elvárásokat nekem is teljesítenem kellett, de azt minden tanárommal megbeszélték, hogy nekem ilyen nehézségeim vannak, és ennek megfelelően értékeljék az igyekezetemet, teljesítményemet. Ezt nem lehetett volna elérni egy felmentési papírral, amit csak beküldenek az iskolába. Később megtörtént olyan, hogy a gimnáziumi irodalom tanárunk arra kért, hogy hangosan olvassak fel, aztán óra után megkérdezte, hogy mi a baj, mert érezte, hogy nem megy. Mondtam, hogy én diszlexiás vagyok, erre elismerte, hogy akkor ahhoz képest viszont nagyon jól olvasok.

Mik voltak a kedvenc tantárgyaid?

Matematika, környezetismeret, háztartástan

Hogyan jött képbe az informatika?

A számolással sosem volt gondom, az összefüggések értelmezése például nagyon jól ment. A matematikát ezért is választottam, mert ebben kevésbé korlátozott a diszlexia. Voltak azonban adminisztratív feladataim, amelyek nem mentek könnyen, ezért alternatív megoldásokat kerestem. A számítógépek által kínált lehetőségek nagyon sokat segítenek. Akár a tananyag meghallgatása, vagy videón nézése az olvasás helyett, akár olyan programok, dokumentumok, táblázatok létrehozása, ami segítette a munkámat. A mai világban viszonylag könnyen áthidalható már az a probléma, ha valaki nem tud jól írni vagy olvasni. Innen pedig már csak egy lépés volt a programozás, amit mindennél könnyebben tudtam felfogni és csinálni.

Most milyen tulajdonságaidra vagy büszke, és melyekre nem?

Büszke vagyok arra, hogy nagyon gyorsan tanulok. A munkáim során különböző környezetbe kerültem és mindenhol megálltam a helyem. Nagyon gyorsan szedem fel magamra a szakmai és a lokális információkat, és azonnal tudom alkalmazni a megszerzett tudást. Az olvasási és írási hátrányom miatt a szóbeli kommunikációm nagyon fejletté vált, jól kommunikálok, könnyen teremtek kapcsolatokat. Ezért általában valamilyen irányító szerepbe kerülök, ahol lehetőségem nyílik segíteni és javítani a dolgokon.

Amire kevésbé vagyok büszke, hogy munkamániás vagyok. Ugyanakkor büszke vagyok az energiára, amit beleteszek a munkámba, de ez rengeteg időt vesz el az életem más területeitől, például a családomtól.

Milyen a jó gyerek szerinted?

Én 10 évig tanítottam, és egyetlen olyan gyerekkel sem találkoztam, aki rossz lett volna. Egy gyerekben semmi olyan nincs, ami őt rosszá tehetné. Amelyik gyerek rosszul viselkedik, az vagy unatkozik, vagy nem kapja meg azt, amire szüksége van, vagy nem érti,  miért kell azt csinálnia épp, amit kérnek tőle.

Most mivel foglalkozol?

Most egy informatikai cégnél dolgozom, voltam programozó, tesztelő, support munkatárs, projektvezető és jelenleg a menedzsment tagja vagyok.  Most nem tanítok. Oktatok a munkám során, de az másról szól. Az oktatás során leadsz anyagot annak, aki hallgatja, ő pedig úgy hasznosítja, ahogy tudja, vagy ahogy akarja. A tanítás viszont többről szól, ott megtanítod a gyereket arra is, hogy hogyan kell tanulni, mi a szépsége a tudásnak. Más a kapcsolat. Ha visszatérnék, középiskolába mennék szívesen, mert szerintem ott kell az igazán nagy segítség. A tizenévesek azok, akiknek a legnagyobb lelki nehézségeken kell átmenniük, miközben nőnek, és a legsebezhetőbb, a leginkább óvandóbb korosztály. Ott leginkább olyan emberekre van szükség, amilyennek én is tartom magamat.

 

(A cikkben található képek csak illusztrációk, mivel interjúalanyunk személyes okokból nem vállalta a fotózást. Bemutatkozását azonban nagyon tanulságos történetnek találtuk, ezért döntöttünk a publikálása mellett.)